
A Tisza Európa tizen- harmadik leghosszabb folyója, 946 km-es hosszának magyarországi szakasza 580 km.
Évente mintegy 26 milliárd köbméter vizet szállít. A vízhozamhoz több hazai folyó is "társul" melyek a Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Sajó, Zagyva, Hármas-Kőrös és a Maros.
Szélessége 60 és 200 méter között változik, mélysége 15-20 méter. Két fő ága a máramarosi havasokban van, a Fekete- és Fehér-Tisza. Hogyan is lett a Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava?
Az 1960-as években merült fel az Alföld öntözési rendszerének fejlesztéseként a Kiskörei-duzzasztómû. Eredeti, nevén még Kiskörei víztározó beruházásának előkészítéséről és megkezdéséről az 1961. évi II. törvény rendelkezett. A beruházás tervei 1964-ben készültek el, majd 1968-ban megkezdődött a duzzasztómű építése, melyet 1973-ban üzembe helyeztek. Még ebben az évben megindult a a folyó duzzasztása, mellyel megszületett a Kiskörei víztározó más néven a Tisza-tó. A Tisza folyó 33 km hosszan tekereg a tóban melynek területe 127 négyzetkilométer, a tározóban kb. 300 millió köbméter víz található.
A feltöltés során víz alá kerültek az ártéri rétek és erdők. Az erdőket lassan elöntötte a víz és hullámsírba kerültek, de gyökértuskók eltávolítására nem került sor, így nem árt óvatosnak lenni, ha a tavon csónakázunk. A jelenlegi vízszintet öt év alatt érték el. Az eredeti tervek szerint még 1,5-2 méterrel magasabb szintet akartak elérni, de a feltöltés alatt kialakult összetett ökológiai rendszer miatt ez nem valósult meg. A tó területének körülbelül 40%-a nyílt víz, 40%-a vízinövénnyel fedett, 20%-a erdőkkel, cserjékkel, szigetekkel tarkított. Itt található Európa legnagyobb egybefüggő sulyomtelepe is.
„ Az ornitológia szerelmeseinek ez egy valóságos paradicsom ”
A tó északi területén, a Tiszavalki-öbölben található madárrezervátum szigorúan védett természeti érték amelyet 1999-ben felvettek a nemzetközileg elismert vízimadár-élőhelyek sorába és az UNESCO által adományozott "Világörökség része" megtisztelő címet elnyert Hortobágyi Nemzeti Parknak. Az itt megtalálható mintegy 200 madárfaj csaknem fele költésre érkezik a területre, 80 faj átvonul, s nagyjából 20 faj itt telel.
A madarak között olyan ritkaságokkal is találkozhatunk, mint a jégmadár, nyári lúd, bakcsó, üstökösgém, kis kócsag, fekete gólya, nagy kócsag, küszvágó csér, fattyúszerkő vagy a függőcinege.
Fontos megemlíteni, hogy az európai jelentőségû madár élőhelyek szigorú védelmet élveznek, ezért a látogatóktól is fokozott odafigyelést igényel.
Megközelíteni csak csónakkal lehet, de költési időszakban ez is tilos. A fáradalmáért bőven kárpótol a ránk váró élmény, hisz európai viszonylatban egyedülálló madárvilág alakult ki a tó létrejötte óta. Visszahódította a természet azt, ami egykor az övé volt. Az élelemben gazdag területre számos madárfaj telepedett vissza, és a vonuló fajok is megpihennek az ember által nem háborgatott "vízi paradicsomba".
Amennyiben túravezető nélkül kelnénk útra a nádrengetegi labirintusban, érdemes térképet vásárolnunk. Ha betartjuk vendéglátóink írott - és íratlan - szabályait, lélegzetelállító pillanatokban lehet részünk. Ezen a tájon alakult ki a hazai Tisza legszebb, leggazdagabb gémfaluja. Kis szerencsével megpillanthatjuk a magyar természetvédelem címermadarát, a hófehér nagykócsagot is.




Tegye hozzá saját hirdetését, a legátfogóbb magyarországi turizmussal foglalkozó oldalhoz. Amennyiben Ön étterem, szállás, borászat, wellness hotel vagy fürdő tulajdonosa, esetleg cégvezetője, 

