Sűrű tölgyerdők gyűrűje adja szép fekvését a 3500 éves múltra visszatekintő, mezőgazdaságból élő, falusias hangulatú településnek. 800 éves magyar történelmének csúcsát 1867-ben élte meg, amikor a magyar állam, a Grassalkovich-birtokokkal együtt, I. Ferenc József császárnak adta koronázási ajándékként. A vadban gazdag Valkói Erdő fejedelmi vadászatokhoz szolgált nagyvadak kincset érő trófeáival, Erzsébet királyné kedvvel és gyakran járta vidékét.
A kőkorszaki ember már élt ezen a vidéken, megtalált eszközei - a bronzkori, szkíta, kelta és szarmata tárgyakkal együtt a Magyar Nemzeti Múzeumban kerültek kiállításra. A római-kori védősánc-rendszer, a Csörsz-árok egy szakasza a község határában húzódik, a Tekenős parton több helyen megtörik, mélysége a 4 métert, szélessége a 9 métert is eléri. Legnevezetesebb épülete a klasszicista, 1834-ben épített Szent Mihály templom (Fő tér) gazdagon díszített főpárkánnyal, csehsüveg boltozattal. Közelében az 1929-ben felállított Hősök szobra, Lukácsi Lajos szobrászművész alkotása, a falu hősi halált halt fiainak állít emléket. A gödöllői út mentén áll az utak védőszentjeként tisztelt Nepomuki Szent János szobra, 1789-ből. A nagyvadban gazdag Valkói erdőben királyok, hercegek vadásztak, köztük Ferenc József, Rudolf trónörökös, Ferdinánd nagyherceg, Albert szász király, Lipót bajor herceg. Sisi egyik kedvenc vadregényes pihenőhelye is itt található, ahol ma vadászkasély található, melyben a vadásztatást végző Pilisi Parkerdőgazdaság fogadja a szarvas-, őz-, vaddisznó- és muflonvadászatra érkező hazai és külföldi vendégeket. Az erdőben kijelölt túraútvonalak kínálják a túrázás lehetőségét. Az ideérkezőnek kellemes pihenést nyújt a szabadidő park, mely padokkal, asztalokkal, űzrakóhelyekkel, fából készült térjátékokkal gazdagon felszerelt. valamint focipályával bővített. Horgászélményeket a Valkó és Vácszentlászló között fekvő víztározó kínál. A május elsejei Falunap egész napos, szórakoztató rendezvény, minden korosztálynak, csakúgy, mint az ünnepi szentmisét követő körmenettel kezdődő Szent Mihály-napi búcsú, szeptember végén. A falu dal-, és tánchagyományait a Valkói Nyugdíjas Klub őrzi, ők szervezik nagy lelkesedéssel a 2-3 évente megrendezésre kerülő Nyugdíjas Világtalálkozót is.
|
"Get the Flash Player"
"to see this gallery."
|




Tegye hozzá saját hirdetését, a legátfogóbb magyarországi turizmussal foglalkozó oldalhoz. Amennyiben Ön étterem, szállás, borászat, wellness hotel vagy fürdő tulajdonosa, esetleg cégvezetője, 

