![]()
Szintén István nevéhez fűződik az első pénzverde mely a 13. századig egyetlen volt az országban. A pénzverés feletti felügyeletet az esztergomi érsek gyakorolta, de az ő jogkörébe tartozott a magyar királyok koronázása is majd ezer éven keresztül.
Erdős hegyek koszorújában található Budapesttől 40 kilométere Esztergom a magyar nemzet történetének kiemelkedő helye.
Esztergom két és fél évszázadon át királyi székhely volt és ezer éve egyházi központ. A vár alatt az Árpád-kori Magyarország legjelentősebb városa alakult ki, gazdag kereskedő- és iparos polgársággal. Ezt a jelentős várost pusztították el a tatárok 1241-1242 telén. A várat nem tudták elfoglalni, és a város is hamarosan újjáépült, IV. Béla a királyi székhelyet Budára helyezte át.
A XIV-XV. században a város magja ugyan királyi fennhatóság alatt maradt, de az érseki Víziváros és számos külváros egyházi kézbe került. A királyi udvar távozása, a gazdasági élet visszaesése ellenére a város kulturális szerepe és súlya jelentősen megnőtt az egyház tevékenységnek köszönhetően.
A különféle szerzetesrendeknek 11 kolostoruk volt itt, s a régi város méreteire következtethetünk abból is, hogy területén 38 templomról vannak írott adatok, s ezek mellett 4 ispotályban gyógyították a betegeket. A középkori Esztergom jóval nagyobb kiterjedésű volt a mai városnál.
A város második nagy pusztulását a török terjeszkedés idézte elő. 1526-ban felégették, a várat azonban csak 1543-ban tudta elfoglalni maga Szulejmán szultán. Ettől kezdve kereken 130 éven keresztül törökkézben volt Esztergom. A vár birtoklásáért sok alkalommal pusztító harcokat vívtak. Az 1594. évi sikertelen ostrom alkalmával halt hősi halált a korai magyar líra európai jelentőségű költője Balassi Bálint. 1595-ben sikerült visszafoglalni a várat, de 1605-ben újra török kézre került, és 1683-ig nem is sikerült visszafoglalni, amikor a híres párkányi győzelem után Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly seregei végleg kiűzték a törököket Esztergomból. A török háborúkban rommá lett település helyén szerény kisváros alakult. A török elől
Nagyszombatra és Pozsonyba menekült érsekség is csak 1820-ban tér vissza ősi székhelyére, s kezdi meg az új egyházi központ kiépítését.
Az 1848-as szabadságharc kezdetén - az országban másodikként - itt alakul meg a nemzetőrség, amely vér nélkül elfoglalja a szabadságharc későbbi mentsvárát, a komáromi várat. Ugyanakkor az addig elkészült egyházi épületekben működik a szabadságharc legnagyobb hadikórháza.
A XIX. század végén lendületesen fejlődik Esztergom: 1894-ben vasutat kap, majd a régi város helyén létrejött négy önálló település Esztergom szabad királyi város, a Víziváros, illetve Szenttamás és Szentgyörgymező mezővárosok 1895-ben egyesülnek a mai Esztergommá. Ugyanekkor adják át a forgalomnak a korábbi hajóhíd helyett az Esztergomot a túlparti Párkánynyal összekötő Mária Valéria hidat.
A város reményteli fejlődését az I. világháborút követő trianoni békeszerződés akasztja meg: 1920-tól Esztergom megye északi fele Csehszlovákiához kerül, Esztergom ismét határváros lesz, de azért megtartja megyei székhely rangját.
A II. világháború jelentős pusztításai után Esztergomot romvárossá nyilvánítják. Az állam és az egyház közti viszony megromlása idején helyzete tovább romlik. Innen hurcolják börtönbe Mindszenty József hercegprímást 1948-ban, majd 1951-ben a megyeszékhelyet Tatabányára helyezik. Mindezek ellenére, főleg iskolái, kulturális intézményei, közigazgatási szerepe révén megmaradt regionális kulturális központnak, történelmi múltja, műemlékei, muzeális értékei és kedvező elhelyezkedése folytán Magyarország egyik legvonzóbb idegenforgalmi, turisztikai központjának.
|
"Get the Flash Player"
"to see this gallery."
|




Tegye hozzá saját hirdetését, a legátfogóbb magyarországi turizmussal foglalkozó oldalhoz. Amennyiben Ön étterem, szállás, borászat, wellness hotel vagy fürdő tulajdonosa, esetleg cégvezetője, 

