A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt. A Duna bal partján, a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták.Régészeti leletek szerint Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. A Római Birodalom határa, a „limes romanus" mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt. A telep védelmét először földvár biztosította, melyet a 2. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel. A 6. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, majd a honfoglaló magyarok vették birtokba a 10. század elején. Árpád fejedelem Komárom térségét Ketelnek adta, akinek fia, Ulaptolma erős földvárat épített a Vág dunai torkolatánál. A komáromi földvár később az István király által alapított Komárom vármegye székhelye lett. A várat hol a király, hol egyes főurak birtokolták. A tatárjárás után IV. Béla király uralkodása idején, 1265-ben a földvárat kővár váltotta fel. A 15. században, Mátyás király alatt fénykorát élte Komárom. Kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá fejlődött. Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, melyet a Duna Gibraltárjának is neveztek.
A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Budai vár török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el.
Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinan nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján lévő Szent Péter palánkot, vagyis a korábban épített hídfőerődöket is.
A törökök kiűzését követően Komárom katonai jelentőségét ideiglenesen elvesztette, megszűnt végvár lenni, s ennek következtében kevesebb pénz jutott a két vár fenntartására is. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc után a Habsburgok tervbe vették a felszámolásukat. Jelentős változást csak a 19. század eleji napóleoni háborúk hoztak. Napóleon sikeres hadjáratai során a császárvárost - Bécset - is elfoglalták 1809-ben. I. Ferenc császár udvartartásával Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt döntötte el, hogy Komáromot a Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, és alkalmassá kell tenni egy 200.000 fős véderő befogadására.
Az erődrendszer megépítését Marguis Chasteler táborszernagy vezette hadmérnöki gárda tervei alapján kezdték meg. Az 1827 és 1839 között folytatott építkezések során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését. Az Ó- és Újvár helyrehozatala mellett a terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobbparti hídfőerőd a Szent Péter palánk mellé két másik fa-föld szerkezetű erődöt is terveztek. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az építés folyamatát a 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei szakították meg.
A vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác mérnökkari alezredes váltotta, aki a 12 000-es védősereggel hősiesen ellenállt a várat ostromló osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak 1849 márciusában és áprilisában a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget. A Guyon Richárd tábornok vezette felmentő csapat Győr irányába űzte el az osztrák főerőket. A vár új parancsnokának Klapka György tábornokot nevezték ki. Klapka május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Az építkezés során az eredetileg négy saroktornyos, 1000 katona befogadására alkalmas Homokhegyi-erődnek csupán az Ács település fele néző tornya készült el. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tűzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát.
A bécsi út lezárása érdekében Klapka megkezdte az osztrákok által is tervezett két védmű, a Monostori erőd és az Igmándi sánc építését is, természetesen csak rohammunkával, fából és földből sietősen megalkotva. A nagy erőkkel folytatott erődítési munkálatokat az egyre gyakoribbá vált osztrák ágyúzások miatt azonban meg kellett szakítani.
Komárom térségében júliusban kétszer is megütközött a magyar és az osztrák fősereg, győzelmet aratva, de döntő siker nélkül. A magyar csapat ezután a Tisza partjáig vonultak vissza, onnan próbálva megállítani a támadókat. A Klapka vezette védősereg így magára maradva készült fel a város és az erőd védelmére. Összesen 18 200 fővel és több mint 300 ágyúval rendelkeztek. Az osztrákok kezdetben kisebb erőkkel megfigyelő és blokkírozó tevékenységet folytattak az erősítés megérkezéséig. Klapka tábornok felmérve a kínálkozó lehetőséget, több sikeres kitörést hajtott végre, melynek során Pozsonyig, illetve Győrig tört előre, jelentős zsákmánnyal visszatérve.
Az egyesített osztrák és orosz csapatok döntő vereséget mértek a magyar főseregre és az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően jelentős erőkkel Komárom ellen indultak. A körülzárt Komárom egy hónapig még ellenállt a túlerőnek, de végül is 1849. szeptember 27-én Klapka György aláírta a vár átadását és a védők szabad elvonulását biztosító megállapodást.
A szabadságharc leverése után a megszálló osztrák hadsereg újból hozzákezdett a folyó két oldalán fekvő védőművek egyetlen hatalmas erődrendszerré alakításához. Ehhez felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat is. Az 1850-ben elkezdődött építési munkálatok a komáromi erődrendszer egészére kiterjedtek. A rendszer részeit alkották a Duna bal partján a várost kerítő Nádor-vonal erődláncolata, az Új- és Óvár, a Vág folyón túli övezet, valamint a jobb parton a Monostori erőd, a Csillagerőd és az Igmándi erőd. A nagyarányú építkezés első, legnagyobb üteme 1871-ben befejeződött, a Monostori Erőd elkészültével. Ezt követően 1871-77 között megépült az Igmándi Erőd, ezzel az erődrendszer teljessé vált.
Az már a történelem fintora, hogy mire hatalmas költségek árán elkészült az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb erődvárosa, a stratégák számára elsőrendű feladat a cári Oroszország felőli határrész megerődítése lett. Így a komáromi erődrendszer nem válhatott utolsó védőbástyává. Az erődrendszer létjogosultsága az elkövetkező években megkérdőjeleződött.
1919-ben bal parti erődjeit a csehszlovák hadsereg szállta meg, míg jobb partja továbbra is a magyar államé maradt. Ezután ez a párját ritkító katonai műemlék együttes szinte eltűnt a térképről és a köztudatból. 1945 után a magyarországi oldalon a Monostori erődben a szovjet déli hadseregcsoport helyezte el hatalmas fegyverraktárait. Csak a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után kerülhettek az építmények ismét állami kezelésbe. A Monostori erőd, a korábbi „rejtőzködő műemlék" az 1992-1995 közötti veszélyesanyag-mentesítést követően nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s ma már a katonai hagyományőrzés legjelentősebb magyarországi központja.
Cím: Komárom, Dunapart 1.
|
"Get the Flash Player"
"to see this gallery."
|
Gizella-kápolna, Veszprém
Tegye hozzá saját hirdetését, a legátfogóbb magyarországi turizmussal foglalkozó oldalhoz. Amennyiben Ön étterem, szállás, borászat, wellness hotel vagy fürdő tulajdonosa, esetleg cégvezetője, 
